|
mérleg Bolygója: Vénusz Alapeleme: Levegő Jelmondata: “Te vagy!” Kiemelkedő jellegzetessége, hogy mindig az ellentétek kiegyensúlyozására törekszik. Intelligens, művelt, természeténél fogva az eszméket, az ideákat kutatja, amelyekről olykor saját magának is be kell vallania, hogy a gyakorlati életben nem működnek, illetve nem léteznek. Szüntelenül az elveszett egységet keresi, a szerelemben, az eszmékben, a tervekben, mindenben és bármiben. Egyik legfontosabb célja, hogy meglelje azt a társát, aki kiegészíti őt. Alapeszméje a forma tökéletessége. A leginkább harmonikus, művészi jegy. Egy adott dolognak minden oldalát megvizsgálja, ám amikor döntést kell hozni, gyakran határozatlanná válik. Az a kérdés, hogy biztos, hogy jó döntést hoztam, és mi van, ha mégis kimaradt valamelyik alternatíva. A Mérleg hezitáló jellemű. Szereti egyensúlyba hozni az “én” és a “te” oldalát, az emberi kapcsolatokra, a harmonikus együttélésre teszi a hangsúlyt. A szubjektív tapasztalat felett álló gondolkodásra törekszik, azzal a céllal, hogy minden helyzetben igazságosan tudjon ítélni és cselekedni. Az egyensúly és a harmónia iránti vágya abban segíti, hogy elfogadja a másikat olyannak, amilyen, ugyanis hajlamos idealizálni, vagy éppen elfedni a hibát. Számára minden egyes ember kincs, és mélyről érzi az igazságot, hogy akkor él igazán, ha folyamatosan növeli az emberi kapcsolatainak a számát. Minél inkább azt látja, hogy a körülötte lévők jól érzik magukat, annál jobban érzi magát, azonban idealista énje nem kedveli a valóság kellemetlen oldalait. Hajlamos arra, hogy elfedje a számára nyomasztó, illetve nehéznek tűnő problémákat, ezzel szemben kapcsolatai terén az együttes erőfeszítésekben találja meg a hajtóerőt. Könnyed, bájos, légies, szeret hódítani, ezért gyakran nem hűséges. Számára egyedül az a fontos, hogy a másik mit érez. Azt szeretné, hogy mindeni őt szeresse. Kedves, figyelmes társasági ember, szeret a középpontban lenni. Szereti a szép tárgyakat, ruhákat, az elegancia és a megjelenés összhangjára törekszik. Befolyásolható, modoros, udvarias. Kábítószerre, bűnözésre erős hajlama van. Konfliktuskerülő természete kerüli a veszekedéseket, vitákat, ám a kellemetlen helyzetekben kénytelen bevetni nagyszerű diplomáciai érzékét. Simulékony karaktere és finoman udvarias természete szeretetreméltóvá teszi. Soha nem akar megbántani senki, ezért is köt könnyen kompromisszumot. Érzelmi és szerelmi kapcsolataiban elsősorban a derűs légkörre, kötetlenségre vágyik. Fontos számára a kiegyensúlyozottság, a látszatbékével nem elégszik meg, előbb vagy utóbb leleplezi azt. Fontos számára, hogy mindig megtudja, hogy mi a környezetének a véleménye. Akaratereje nem elég erős, így a hiányzó erőt az érvek és ellenérvek mérlegelésével próbálja egyensúlyozni. Remek közvetítő és taktikus. Nem ragaszkodik görcsösen a véleményéhez, meghallgatja mások elképzeléseit is, és engedi, hogy meggyőzzék. A tökéletes házasságról ábrándozik, kapcsolataiban mindig az összefonódásra törekszik. Azonban ha házassága zátonyra futott, a szakítást igyekszik úgy rendezni, hogy a másik fél úgy érezze, hogy akar szakítani vele. Öntudatos és önérzetesen büszke. Életében sokszor lép előtérbe a jog, az igazság és mások megbecsülése, kiváló bíró, ügyvéd, jogász lehet belőle. Feltűnő tehetsége van a szépség megteremtéséhez, érzi a színes csöndes és lüktető ritmusát, valamint kiváló arányérzéke van. Nagy csodálója a művészeti ágaknak, veleszületett művészi érzékét képes a mindennapi életben hasznosítani. Erős a beleérző képessége, képes azonosulni a szerepekkel és a szereplőkkel. Gyenge pontja a döntésképtelensége és a másoktól való függése. Mérleg nő: - a dekoratív nő - középtermetű, teste rendkívül formás - órákon át képes öltözködni, ruhadarabjait stílusosan és a színeket gondosan válogatja össze, majd feldobja valamilyen kiegészítővel, ékszerrel - szeret kacérkodni, játszani a másik nemmel, ezért mindig körülzsongják - a férfiban észreveszi a férfit, s úgy érzi, hogy flörtjével megtiszteli - kedves, odaadó személyiségével szinte mindenkit elbűvöl - intelligens, ugyanakkor gyakran ad a látszatra - a jó hírnév is a kritériumai között szerepel - kívánja a szentimentalizmust és a romantikát, de lénye nem nevezhető érzelmesnek - számára nagyon fontos a külső, ezért csak annak a férfinak van esélye nála, aki jóképű, udvarias - nem kedveli a szenvedélyt, inkább a harmóniát, kedvességet igényli - ha az Igazit megtalálta, hűséges - számára a házasság szentség - partnerként korrekt, de konvencionális is egyben - nem kedveli a felelősséget - otthonában igyekszik kiegyensúlyozott atmoszférát teremteni - a külső rendre nagy hangsúlyt tesz, de a szekrényeiben rendetlenség uralkodik - gyerekeit kényeztetve neveli, néha túlságosan is
Mérleg férfi: - a stílusos férfi - középmagas, vonásai nem markánsak - remek ízlése van, könnyed eleganciára törekszik - ösztönösen érzi, hogy hogyan hódíthatja meg a nőket - a flört nagymestere - partneréből ki tudja hozni a nőt és úgy el tudja varázsolni, hogy a választottja szinte alig ismer magára - kapcsolataiban ragaszkodik a harmóniához, a nők imádják a stílusát - sok nőnek bókol, mindig van valami kedves szava - a kifinomult, lady-szerű, őszinte, egyenes jellemű nőket szereti - ha megházasodik, a kapcsolatot örökérvényűnek tartja - lakásában kedveli a szép, értékes dolgokat, nem szereti a zsúfoltságot - egyszerre van szüksége a boldog együttlétre és a társasági életre - még a házasságban is romantikus és folyton tökéletesíteni kívánja azt - előfordulhat, hogy partnerét különböző manipulációk révén aktuális elképzelései szerint át akarja formálni - barátait nem hanyagolja el, mindig szakít rájuk időt - gyermekeit megfelelésre, teljesítményekre neveli, türelmesen bánik velük - kulcsmondata: mindig van megoldás |